Érdekes cikkek

AZ ÜVEG  Írta: dr. Knapp Oszkár

A kémia és vívmányai, I. rész, Kir. Magy. Természettudományi Társulat, Budapest, 1940.

Üvegnek tekintünk tudományos értelemben minden amorf, fizikailag homogén testet, amely olvadt állapotból túlhűtés következtében a belső súrlódás folytonos növekedése közben ment át a szilárd halmazállapotba. Gyakorlati szempontból azonban üvegnek azt a mesterséges terméket nevezzük, mely izzó állapotra hevítve savak, bázisok vagy sók egyesüléséből keletkezik, túlhűtéssel átlátszó vagy áttetsző szilárd, amorf testté merevedik, és amelynek kémiai vagy fizikai tulajdonságai a gyakorlat által megszabott határok között mozognak.

Az üvegek vegyi alkatrészei rendszerint oxidok, melyek a fémeknek vagy a nem fémes elemeknek oxigénnel alkotott vegyületei. Némely esetben pedig az oxidok mellett fluoridok is vannak. Az üvegek tulajdonságai első megközelítéssel attól függenek, hogy milyen oxidokból keletkeztek. Hogy mily oxidokból és azok milyen százalékos mennyiségéből állnak a különböző üvegek, arról az alábbi táblázat ad képet. E táblázat a különböző üvegek jellemző átlagösszetételét mutatja be. A táblázatban megadott összetételeken kívül azonban még sokféle üveg ismeretes, melyek az ismertetett oxidokon kívül egyéb oxidokat is tartalmazhatnak. A felsorolt oxidokon kívül az üvegek igen kis mennyiségben mangánoxidot, szeléndioxidot, arzéntrioxidot stb., továbbá vasoxidot is tartalmaznak.

Az üvegképző oxidok azonban nem minden arányban alkothatnak üveget. Bizonyos határértékeken túl vagy innen ugyanis az olvadékokból átlátszatlan vegyületek, kristályok válnak ki. Ily kristályos, elüvegtelenedett termékeket mesterségesen is előállíthatunk. A teljesen elüvegtelenedett, fehér készítményt eaumur-porcellánnak nevezzük.

Az üvegek gyakorlati értelemben vízben oldhatatlanok. A víz (légköri nedvesség) és egyes anyagok oldatai azonban kis mértékben mégis oldják azokat. Az üveg alkatrészei közül vegyileg legkevésbé ellenállók az alkáliák, az ólomoxid, mely utóbbi szerves vegyületekkel szemben igen érzékeny, továbbá a bórsav és a foszforsav, ha az üveg alkatrészei között vezető szerepet játszanak. A vegyi ellenállás, a tartósság alapján az üvegeket öt csoportba osztjuk, aszerint, hogy a víz az üveg felületéről négyzetdeciméterenként három órai forralás után hány milligramm nátront (NaOH-t) old ki. E csoportok, a hidrolitikai osztályok, a következők:

A legtöbb ókori üveg, mely nem volt megfelelő összetételű, a talaj és a nedvesség vegyi hatásai következtében elmállott vagy felülete elhomályosodott.
Az üvegek különböző fizikai tulajdonságai aránylag széles határok között ingadoznak. Az egyes tulajdonságok határértékeit az alábbi táblázat foglalja össze:

A kémiai és fizikai tulajdonságok e széles skálája teszi lehetővé, hogy oly sokféle üveg állítható elő, s hogy azok közül minden esetben kiválaszthatjuk azt az üveget, mely célunknak leginkább megfelel.

Az üveget alkotó vegyületek az olvasztás folyamán különféle nyersanyagokból keletkeznek. E nyersanyagok közül a leggyakrabban használatosak a következők:

A legfontosabb üvegalkatrész a kovasav, melyet leggyakrabban homok alakjában alkalmazunk. E homoknak, mint minden üveggyártásra használt nyersanyagnak, tisztának, különösen vasmentesnek kell lennie. Szükséges továbbá, hogy szemcsenagysága megfelelő határok között ingadozzék. Üveghomokkal, melyet kristályhomoknak is nevezünk, nem ajándékozta meg igazságosan a természet az egyes országokat, s így az csak Német-, Cseh-, Francia- és Angolországban fordul elő. Hazánkban eddig nem sikerült megfelelő üveghomokot találni. A kovasav azonban beolvasztható az üvegbe földpát, kaolin vagy egyéb szilikátkőzetekkel is.
Némely esetben azonban hegyikristály a célravezető kovasavnyersanyag.
Az alkáliákat, a nátront és a kálit részben szénsavas, részben salétromsavas sók szolgáltatják. A nátront szódával, a kálit pedig hamuzsírral vagy salétrommal visszük az üvegbe. Némely esetben azonban a nátront glaubersó szolgáltatja.
Ha földpáttal olvasztunk, az is tartalmaz alkáliákat. Ha pedig bórtartalmú üveget olvasztunk, a használt bórax a bórsavon kívül részben vagy egészben az üveg nátronszükségletét is fedezi.
A mész márványliszt, vagy ha magnézia is van az üvegben, dolomit alakjában vesz részt az üveg keletkezésében.
Ha több magnézia kell, mint amennyi dolomittal az üvegbe kerülhet, akkor szénsavas magnéziumot használunk.

A timföld nyersanyaga elsősorban a földpát, vagy a kaolin. Újabban e célra timhidrátot, aluminium-hidroxidot használnak. A bórsav, ha nem a már említett bóraxxal kerül az üvegbe, ugyancsak hidroxid alakjában alkalmazható.
Az ólomoxidot minium, a cinkoxidot horganyfehér, a báriumoxidot barit, annak szénsavas sója, a foszforsavat csontliszt, mely egyidejűleg mész nyersanyaga is, és a fluórsókat kriolit, mely nátront is tartalmaz, viszi be az olvadékba. Ritkábban használt oxidok bevitelére még sokféle vegyi készítményt használnak.
E nyersanyagokból választjuk ki a megfelelőket s mérünk le belőlük annyit, amennyit előírásaink vagy számításaink megkövetelnek.
A lemért nyersanyagokon kívül előkészítünk még bizonyos mennyiségben olyan anyagokat is, melyek a nyersanyagokban lévő, el nem kerülhető szennyező vasvegyületeket oly vegyületekké alakítják át, melyek kevésbbé színező hatásúak, vagy melyek színei a vas okozta színt fizikailag ellensúlyozzák.
Ezek az anyagok az ú. n. színtelenítők; aránylag igen csekély mennyiségű barnakőből, szelénből vagy szelénsókból, nikkeloxidból, kobaltoxidból vagy ezek keverékéből állanak. Használunk továbbá a nyersanyag előkészítéséhez oly anyagokat is, melyek az olvasztás folyamán közreműködnek abban, hogy a nyersanyagokból fejlődő gázok és a szemcsék között bezárt levegőrészecskék az olvadékból eltávozzanak s buborékmentes, tiszta üveg keletkezzék. Ez anyagok a tisztítók, s képviselőjük az arzéntrioxid (As2O3).

Ha pedig színes üveget óhajtunk olvasztani, akkor kellő mennyiségű színező vegyületeket is lemérünk. Az így előkészített nyersanyagokat, a színtelenítő- és tisztítóanyagokat kézilapátokkal vagy gépekkel alaposan megkeverjük.
Hogy milyen fontos az alapos keverés, azt egy régi hutaközmondás is mutatja, mely szerint: „A jó keverés már fél megolvasztás.”
Az üveg megolvasztására használatos kemencék elvileg két csoportba oszthatók: a fazék- és kádkemencékre. Ma már a kádkemecékkel találkozunk gyakrabban, egyrészt mivel ezekkel gazdaságosabban lehet olvasztani, másrészt, mivel az önműködő üveggyártó gépeket rendszerint ily kemencékből táplálják.
A kemencét egy híd két vagy három részre osztja. Az egyik részbe, az olvasztókádba adagolják kézzel vagy géppel a keveréket, mely ott megolvad és a híd alatt átfolyik a munkakádba, honnan a kész üveget kidolgozzák. E kemencékben az olvasztás és tisztulás egy térben történik. Vannak azonban oly kádkemencék, melyekben a tisztulás egy külön, úszókkal elválasztott térben megy végbe.
A fazékkemencében a keverék fazekakban olvad meg. A fazekak száma egy és tizenhat között változik. A fazékkemence használata abban az esetben jogosult, ha egy kemencében többféle üvegfajtát, vagy különböző vegyi összetételű üvegeket kell olvasztani. Ha a keverékben illó vagy a füstgázokkal szemben érzékeny alkatrészek vannak, fedett fazekakat használunk.

A kemencék különleges tűzálló anyagokból épülnek, melyek gyártásával külön iparág foglalkozik. A kemencék oldalfalait magas lágyulási hőfokú samottból, boltozatát pedig dinaszból vagy szilikatéglából készítik. Kemény üvegek olvasztására oly kemencét használnak, melyek oldalkövei szillimanitból vagy corhard-kövekből állanak.

E tűzálló anyagok vegyi összetétele átlagosan a következő:
A tűzálló anyagok tulajdonságai azonban nemcsak vegyi összetételüktől, hanem fizikai tulajdonságaiktól, különösen sűrűségüktől is függnek. E tűzálló anyagok élettartama egy és három év között ingadozik, szerencsés körülmények között azonban tovább is eltartanak.
A kemencék tüzelése és az üveg megolvasztása általánosságban generátorgázzal történik. A generátorgáz fűtőértéke kb. 1300–1000 kalória.
Miután e hőmennyiség azonban nem elegendő az üveg megolvasztásához szükséges hőfok elérésére, úgy kell eljárni, hogy az égéshez szükséges levegőt, vagy a generátorgázt, vagy mindkettőt kb. 1000 Co-ra előmelegítjük s így a bevezetett gáz-levegő keverék hőmennyiségét növeljük.

Az előmelegítés kétféle rendszer segélyével történik. A rekuperációs rendszernél az elégésnél keletkezett magas hőfokú füstgázokat samott-csőrendszeren vezetjük a kéménybe. E felmelegedett csövek külső felülete az elégési levegővel érintkezik, mely ily módon felmelegszik s a füstgázokat lehűti. Ez esetben tehát az előmelegítés folytonos. A regenerációs kemencékhez négy kamra tartozik.
A kamrák nagyfelületű samottrácsokkal vannak kitöltve. Az elégett gáz füstgázai két kamrán haladnak keresztül, s azokat felmelegítik. Bizonyos idő, 20 vagy 30 perc elteltével, egy váltószerkezet segélyével a gáz és a levegő útját úgy változtatják meg, hogy azok a felmelegedett kamrákon haladjanak keresztül.
A gáz és a levegő külön-külön felmelegszik, a két kamra pedig lehűl. A füstgázok ez idő alatt a másik kamrapáron haladnak át és azokat melegítik fel. Újabb váltási idő elteltével a lehűtött két kamrán megy át a füstgáz, és a felmelegedett kamra egyikén a gáz, másikán a levegő melegszik elő. A váltások szabályszerű ismétlése következtében tehát a kemencébe állandóan előmelegített gáz és levegő, a kéménybe pedig állandóan lehűlt füstgáz kerül. Vannak huták, melyekben a füstgázokat nem a kémény természetes huzata, hanem ventillátor szívja el s így a kemence huzamviszonyait a légköri viszonyoktól függetleníti.

A fazékkemencében az olvasztás a következő módon folyik le: A kemencét először 1400–1480 Co-ra felmelegítik, majd az elkészített keveréket nagyobb, rendszerint három részletben, e célra alkalmas lapátokkal a fazekakba adagolják, berakják.
Ha az egyes adagok teljesen felolvadtak, ami minden esetben néhány órát igényel, az izzó olvadékot többször megkeverik. E keverés, melyet fújtatásnak neveznek, úgy történik, hogy az üvegtömegbe sok gázt (gőzt) kibocsátó anyagot, darabos arzén-trioxidot dobnak, vagy vízben gazdag anyagokat, burgonyát, répát, fadarabot nyomnak kihegyezett vasrúddal. A fejlődő gázok vagy a vízgőz alaposan megkeveri az üvegolvadékot.
Ezután az olvadékot bizonyos ideig pihentetik, hogy a buborékoktól, hólyagoktól megtisztulhasson, majd lehűtik egy, az üveg összetételének megfelelő munkahőfokra s azon egy-két óráig pihentetik. Ha az olvasztó e munkát elvégezte, átadja a kemencét és az üveget a hutamesternek, kinek felügyelete alatt az üvegfúvók kidolgozzák a fazekakat.

Míg a fazékkemencében az olvasztási munka egyes fázisai, a beolvasztás, a tisztulás és kidolgozás szakaszosan, időben egymásután történnek, addig a kádkemencében e folyamatok egy időben, egymás mellett, folytonosan játszódnak le. A kádkemencében azonban a fújtatás elmarad s az üveg tisztulását a helyes tüzeléselosztás biztosítja.
A kemencék tüzelőanyaga nem minden esetben szén, mivel használnak fát, fagázt, olajat, kátrányt, földgázt, sőt újabban elektromos energiát is.

A fazékból vagy a munkakádból a fúvó vagy a gép igen különböző eljárások szerint veszi ki az üveget és dolgozza fel azt, aszerint, hogy milyen alakú vagy mily célokat szolgáló üvegtárgyakat készít. Eszerint a különböző gyártmányokat készítő üveggyár berendezése is különböző.

Minden gyorsan lehűlt üvegben mechanikai feszültségek vannak. Az izzó üvegnek ugyanis lehűléskor először a felületi részei dermednek meg s ezek a későbbi időben megdermedt belső rétegekre ily módon nyomást fejtenek ki.
Ha az üveganyagban ilyen feszültségek állnak fenn, annak mechanikai tartóssága kicsi, mivel a feszültségek törés vagy repedés alakjában egyenlítődnek ki s az üveg minden külső behatás nélkül eltörik.
Ezért a lehűtéskor keletkezett feszültségeket el kell tüntetni. Az üvegeket e célból kemencékbe, hűtőkbe rakják s azokban oly magas hőfokra hevítik, melynél az üveg alakját még nem változtatja, nem deformálódik, de belsejében csekély elmozdulások jöhetnek létre s így a mechanikai egyenlőtlenségek, a feszültségek kiegyenlítődhetnek. Az üveg hőmérsékletét a hűtés alatt igen lassan szabad csak csökkenteni, mivel a gyors hűtésnél újabb feszültségek keletkezhetnek. Ha az üvegben feszültség van, azaz rosszul (hirtelen) van lehűtve, az úgy viselkedik, mint az optikai egytengelyű kristályos testek, tehát poláros fényben interferenciaképeket mutat. A jól hűtött üvegnél ezzel szemben ilyen jelenségek nem lépnek fel. A hűtés és az üveg feszültségi állapota tehát polariszkóppal ellenőrizhető. A modern hűtők alagútrendszerűek s bennök a feszültségek egy órán belől eltűnnek. Ezzel szemben a régi rendszerű kamrahűtőkben a hűtés néha teljes két napot vesz igénybe.
A különböző üvegeket nem lehet rendszeresen csoportosítani, mivel sem összetételük, sem fizikai tulajdonságuk, sem rendeltetésük alapján nem lehet köztük éles határt vonni. Vannak azonban általánosan elfogadott üvegcsoportok, melyekbe minden üveg beosztható, bár előfordul, hogy ugyanazon összetételű vagy tulajdonságú üveg több csoportba illeszthető be.
Ezeket az üvegcsoportokat a következőkben ismertetjük.

Az öblösüvegek kézi erővel vagy gépekkel készülnek. A kézi gyártásnál a fúvó a pipával üveget vesz ki a kemencéből, azt lengetéssel, segédeszközökkel idomítja, fa- vagy vasformába fújja s a pipáról leüti. Némelyik öblösüveg a fúvó kezeiből vagy gépből teljesen kész állapotban kerül ki, más üvegek azonban felesleges részeiktől pattantással, repesztéssel, csiszolással szabadíttatnak meg. A füleket, fogókat, talpakat a fúvó ragasztja az üveghez, ugyanígy a kelyhek szárát és talpát is. Az öblösüveg gépi gyártására félig vagy teljesen önműködő gépek szolgálnak, melyek elvileg a fúvó munkamenetét követik. A palackok vagy színtelenek, vagy vas-sókkal zöldre illetőleg barnára festettek.

A világítási üvegek a fénytechnika céljaira szolgálnak. Az egyszerű lámpacsöveket, védőbúrákat, ernyőket öblösüveg módjára készítik. A szélnek, esőnek kitett búrákat és armatúrákat különleges, kemény üvegekből gyártják. Készülnek azonban világítási üvegek sajtológépekkel is. Fluorsókkal olvasztott üvegből tömör, fehér, áttetsző üvegeket nyerünk, melyek szórt fényt adnak és opál-, tej-, alabástrom s ha foszfortartalmúak, csontüveg néven ismeretesek. Az opálüvegeket színezik is, vagy tarka, márványszerű színűvé festik. A villanykörte búrákat részben kézi úton, részben önműködő gépekkel fújják. A Westlake-gép naponta 70 000 körtebúrát fúj. Még nagyobb teljesítményű a Corning szalag gép, mely napi 250 000 búrát készít.

Csöveket ma már kézi húzással ritkán készítenek. A csőhúzó üvegeseket teljesen kiszorította a Danner-gép. A megolvadt üveg forgó agyaghengerre kerül, melyről egy húzógép állandóan húzza a csövet. A tartályból lefolyatott üvegszalag mennyisége, az agyaghenger belsejébe fúvott levegő nyomása, a húzási sebesség és a hőfokok szerint különböző átmérőjű és falvastagságú csöveket állít a gép elő. Ha pedig az agyaghenger, a húzópipa közepébe nem fújunk levegőt, akkor pálcákat húz a gép.

A kristályüveg fajtái a kemény- vagy csehkristályüveg, mely magas mésztartalmú, az ólomkristályüveg, mely 30% ólomoxidot és a félkristály, mely 20% ólomoxidot tartalmaz. A kristályüvegek igen tiszta, ragyogó színűek, csengő hangúak, jól csiszolhatók.
Az ólomkristályok nagy fajsúlyúak és erős fénytörésűek. A kristályüvegeket fazékkemencékben olvasztják és csak kézi eljárásokkal készítik. A művészeti és díszüvegek összetétele igen sokféle és díszítésük módja is igen változatos lehet.
A tarkaüveg oly módon készül, hogy papírra vagy vászonra ragasztott mintázott színes üvegcserepeket a forró üvegre ragasztanak és azt újra felmelegítve formába fújják.
A jégvirágüveg úgy nyeri jellegzetes külsejét, hogy a forró üveget hirtelen lehűtik, majd újra felmelegítik és formába fújják. Ha a meleg üveg felületére fehér vagy színes üvegszálakat ragasztanak, a szálas vagy kígyóüveget nyerik.
Félig megolvasztott, buborékkal teli üveg a mesterséges antiküveg. Az átfogott üveg két vagy több, különböző színű rétegből áll. Oly módon készül, hogy az átfogó, rendszerint színes üvegből vékonyfalú üveggömböt fújnak, azt visszaszívják, s így kettősfalú tölcsért nyernek, melybe a belső, forró öblösüveget benyomják.
A külső, vékony üvegréteget leütik s az átfogott üveget formába fújják. Ha ily üveget csiszolnak, az ábrák vagy rajzok átlátszóak, a felület többi része, a rajzok alapja pedig, az átfogó, színes réteg színét mutatja.

Míg a tömör színes üvegek színárnyalatai az üveg átmérője és falvastagsága szerint változik, addig az átfogott üveg színárnyalata mindenütt azonos. A színes üvegek, melyeket szerves vagy szervetlen vegyületek beolvasztásával nyerünk, a színskála minden árnyalatát mutathatják. Közöttük külön említést érdemel a rubinüveg, amely színét a benne igen finoman elosztott (kolloid) fémszemcséknek köszöni.
A rubinszint arany-, réz- vagy szelénvegyületekkel lehet elérni. Ha a réz-sókból a kivált réz látható szemcsékben válik ki, a hematinont, ha pedig nagyobb lemezek alakjában kristályosodott ki, az avanturint kapjuk. A velencei üveget az jellemzi, hogy szálak, pálcák összeolvasztása és további feldolgozása útján készül. Ilyen üveg pl. a mozaiküveg, melynek keresztmetszete mutat meghatározott ábrákat, az ezervirág üveg, mely öblösüveg, felületén mozaiküveg lemezekkel díszítve és a filigránüveg, melynek mintázata nézetben mutatkozik. Ha a filigránüveget díszítő szálak csavaros mintájúak, azt háló-, vagy retikuláltüvegnek nevezik. E díszítési eljárások kombinálhatók csiszolással, marással, irrizálással. A csiszolás forgó kőkorongokkal készül.
A marás folysav, az irrizálás pedig kloridgőzök vegyi hatására keletkezik. A szakavatott iparművész kezeiből e díszítési módok alkalmazásával igen értékes és művészi becsű üvegek kerülhetnek ki.
A táblaüveget régebben nagyméretű hengerek fújása, felvágása és szétterítése útján nyerték. Ma már a gépek kiszorították a kézi eljárást. A Fourcault-féle táblahúzógép oly módon működik, hogy egy hosszú és keskeny nyílással ellátott agyagúszó merül az üvegbe, melyen át a folyékony üveget forgó hengerek húzzák függőleges irányban. Kellő hőfokú hűtőkamrákon át az üvegtábla lehűl és levágásra kerül. A Colburn-gép az üvegtáblát vízszintes helyzetben húzza. ALubbers-gép hengereket húz, melyeket felvágnak és kiterítenek.
A tükörüveget úgy készítik, hogy vastagabb táblaüveget mindkét felületén megcsiszolnak. A tükörüveglap vagy fazékkemencében, öntéssel készül, a Bicheroux-féle eljárással, vagy kádkemencéből hengereléssel. Ha két réteg, öntéssel készített táblaüveg közé dróthálóbetétet ragasztanak, a drótüveget, ha pedig az üveget mintázott vaslapra, vagy homokra öntik, az ornament üveget nyerik.

A meleg állapotból lehűtött táblaüveg igen nagy keménységgel és szilárdsággal rendelkezik s autó-, és repülő szélvédőüvegnek használják (szekurit üveg). Ha pedig több réteg üvegtáblát szerves anyagokkal ragasztanak össze, a szilánkmentes üveget (triplexüveg) nyerik, melyet szintén szélvédő, és golyóálló üvegnek használnak.

A különleges üvegek igen bonyolult vegyi összetételűek, és megfelelő fizikai vagy kémiai tulajdonságokkal vannak felruházva. A thüringiai üveg 2–3% timföldtartalmának köszönheti, hogy fujtató lánggal könnyen és káros elváltozások nélkül alakítható. Alaboratóriumi üvegek, mint a jénai vagy a magyar Ergon, tűzállók és savak, lúgok hatásának ellenállnak.
A hőmérőüveg kiterjedési viszonyai állandóak és a fagy- és forrpont jele a belőlük készített hőmérőknél mindig az eredeti helyre jut.
A nagy vegyi ellenállású jénai Fiolax és a magyar Tungsram-R üvegekből készített ampullákban az injekciós folyadékok nem szenvednek vegyi bomlásokat. A csekély kiterjedési együtthatójú Pyrex és Durax valamint Ergon üvegekben szabad tűzön süthetünk. A vegyi összetétel megfelelő változtatásával előállíthatunk nagy ellenálló képességű kazán vízállásmutató üvegeket, és oly üvegeket, melyek az ultraibolya-, infravörös- vagy Röntgen-sugarakat átengedik vagy elnyelik.
Bizonyos üvegek nagy elektromos ellenállásuk miatt szigetelésre használatosak.

Az építőipar nagymennyiségű üveget használ fel. Tetőfedő cserepek, prizmák, padlólapok és a belső architekturában használt színes opállapok a modern építészet jellegzetes és nélkülözhetetlen anyagai. Az üveggel készített növényházak a kertészetben nélkülözhetetlenek.

Meghatározott fénytani követelményeket elégítenek ki az optikai üvegek. Jellemző tulajdonságaik a törésmutató, és az Abbé-szám. Előbbi a beesési és törési szög szinuszának a viszonyát fejezi ki, az Abbé-féle számot pedig úgy kapjuk meg, hogy az egységgel csökkentett törésmutató számértékét elosztjuk a színkép kék és vörös színei törésmutatójának a különbségével (az ú. n. részleges közepes színszórással).
Az optikai üveget egy oly törtszámmal jellemezzük, melynek számlálója a törésmutató tizedespont után álló első két száma, nevezője pedig az Abbé-szám tizedespont előtt álló számjegyei. Így a 61/37 jelű optikai üveg törésmutatója 1,61, Abbé-száma pedig 37.
Az optikai üvegek olvasztása igen gondos és fáradságos munkát követel. Tisztulásuk mechanikai keveréssel érhető csak el.
A megolvasztott és kevert üveget fazékkal együtt kiemelik a kemencéből és heteken át hűtik, majd darabokra repesztik, kiválogatják a hibátlan darabokat és azokat csiszolják. Az optikai üvegek két főcsoportba oszthatók: az erősen fénytörő és fényszóró, ólomdús üvegekre, a flintüvegekre és a csekély fénytörő és fényszóró üvegekre, a koronaüvegekre. Mindenik csoportban számtalan változat ismeretes.
Az üvegek felsorolása nem lenne teljes, ha kihagynók két szélsőséges képviselőjüket, a tisztán kovasavból álló kvarcüveget, melyet laboratóriumban és a világítási iparban használnak, és a vízüveget, melyet szódából és homokból olvasztanak és vizes oldat alakjában a textiliparban, azonkívül ragasztóanyagnak és élelmiszerek (tojás) konzerválására használnak. Ha pedig megfelelő összetételű üveget igen finom szálakká húznak, az üveggyapotot nyerik, mely az építőiparban és a műszaki életben hő- és hangszigetelésre szolgál.

Hosszú és fáradságos az út, mely az egyetlen természetes üvegtől, a történelem előtti ősember által is ismert és késekké, lándzsavégekké pattintott obszidiántól a mai idők sokféle célokra alkalmas üvegeihez vezetett.
Az elért eredmények lehetővé teszik, hogy közelebbről tanulmányozhatjuk a bolygókat és csillagokat, hogy ezerszeresen megnagyítva figyelhetjük a természet csodáit, hogy ablaknyilásainkon mindnagyobb mértékben engedhetjük be az egészséget hozó fényt, és hogy számtalan oly műszaki üveggel rendelkezünk, melyek segélyével eredményesebben küzdhetünk a kultúra érdekében.